Üdvözlöm/üdvözöllek az oldalamon, ami igaz, úgy készült, mint Pénelopé vászna, de megérte, mert így sokkal több újdonsággal tudok szolgálni. Szomorú, de be kell látnom, hogy az a fajta módszeresség, ahogy a többiek őrzik a saját emlékeiket, rám nem jellemző.
Nem tudom minden lemezem borítóját bemutatni, mert jónéhány nincs is meg. Viszonylag kevés fotóm van zenekarokról, amin én is meglepődtem. Így aztán lesz olyan együttes, esemény, amire dokumentumok híján csak hivatkozni tudok. Aki majd nem hiszi, járjon utána. ![]()
Az általános iskolában szerintem már minden eldőlt. Zenei tagozatra jártam, amit egy rövid tartózkodás követett a szegedi konziban hegedű szakon. Nem voltam még 15 éves sem (a többiek 18-20 évesek lehettek), amikor első rock zenekarommal, a Rockers-szel debütálhattam volna a Korál előtt, de Balázs Fecó nem engedte, hogy játsszam a Hammondján, így közönség maradtam. Itt egy külön köszönet Zeffer Andrásnak, az ő orgonája volt életem első Hammondja, amit érintettem. Köszönöm. Most már viszont nekem is van Hammondom, és kölcsön adnám Balázs Fecónak, ha kérné, megbocsátottam. ![]()
Játszottunk a P. Mobil, P. Box, Beatrice, Dinamit előtt. Ez volt a nagy "Rockrobbanás" ideje, amikor zenekarok mentek szét, aztán épültek a semmiből. A mi együttesünk is elemeire esett szét, amikor gitárosunk - Majsai Attila - elindult szerencsét próbálni Európa nyugatabbra eső felébe. Ekkor 1981 volt. Engem beszippantott a Gigantik együttes ("Tessék választani!" III. hely: Már csak azért élek, mert élsz). Kiskunlacházán próbáltunk, mert ott lakott egy srác, akinek sok pénze, próbaterme, zenekari motyója és bernáthegyije volt. Rá viszont lecsaptak a korábban kirúgott Volán Rt.-sek (a zenekar), így ugrott a cucc. Nemsokára a Gigantik is.
Ekkortájt kezdtem ismét hegedülni. Némi kárpótlást nyújtott, hogy 1983-ban a Ki mit tud?-on elevickéltem a döntőig, és megcsíptem egy II. díjat. 84-ben feljöttem Pestre. Hegedűsként sikeres voltam, sok zenekarban játszottam. Közben azért kacsintgattam a könnyű műfaj felé is. Erre kiváló lehetőség adódott a dunaújvárosi Dojam együttesben. Jó barátok, remek muzsikusok vettek itt körül. Csuhaj Barna Tibor ott még szólógitáros volt.
(Az alábbi zeneszám meghallgatható ill. a
jelre kattintva letölthető.)
| A lejátszáshoz Flash Player szükséges! |
| Egy kis Dojam 95-ből, ezt a nyitányt írtam a kocertjeinkhez |
Aztán katonaság, majd Pécs JPTE mat.-ének szak. Közben a konziban, párhuzamosan elvégeztem a zeneszerzés szakot. Elég fényesen diplomáztam
, ott is maradtam a zenei tanszéken zeneelméletet tanítani. Egy év elteltével visszajöttem Pestre, mert éhen halni bárhol lehet, és nem láttam okát, hogy ezt miért pont Pécsen tenném. Tanítottam, majd még tanultam is egy kicsit a LFZF Jazz tanszakán, zeneszerzés szakon. Aztán magával ragadott a nagyvárosi nyüzsgés. Játszottam a MAKUZBAN Szabados Györggyel, Nikola Parovval, Kiss Ferivel az Etnofon Zenei társulásban, Dresch Misivel, a Tax free-ben (ma Free port), Dafinában, Kolindában, Huszár Misivel, Ágoston Bélával, Mazura Janival a kiváló, és most is működő Odessa Klezmer Band-ben. Aztán ott volt még Szokolay Dongó Balázs, Palya Bea, Lukács Miki, Szemző Tibor, Borbély Misi. Mindannyiukra sok szeretettel emlékszem, no és persze ez még közel sem a múlt. ![]()
Zeneszerzői munkáim többnyire színházakhoz kötnek. Kiváló rendezőkkel hozott össze a sors, mint pl.: Novák Eszter, Ascher Tamás, Mácsai Pál, Máté Gábor, Harangi Mária. Összegyűjtöttem egy kis bokrétába az idevonatkozó munkáimat, hátha valakinek valamelyik ismerős. Zeneszerzői díjat 94-ben nyertem egy kamaradarabommal (azóta mondjuk nem pályáztam), 2003-ban pedig felvettek a Magyar Zeneszerzők Egyesületébe.
Egyszer beugrottam az Eclectica zenekarba helyettesíteni. Dömötöri Jencivel itt ismerkedtem meg. Azt a koncertünket felvétel őrzi.
(Az alábbi zeneszám meghallgatható ill. a
jelre kattintva letölthető.)
| A lejátszáshoz Flash Player szükséges! |
| Így ismertem meg Jenőt: Eclectica koncert a Fonóban |
Szerintem abból valami közös nyelv kihallható, de sosem gondoltam volna, hogy majd rock zenét fogunk együtt játszani. Mit lehet tenni, ha mindketten ezen nőttünk fel, és az én tini korom is Deep Purple és Emerson számok "leszedésével" ment el. Most egy kicsit szerintem mindannyian újraéljük azokat az éveinket, csiszoltabban, jobb hangszerekkel, de egyáltalán nem tompábban. Meg kell hallgatni élőben, és mindenki hinni fog nekem. Jó szórakozást a felvételekhez és a koncertekhez. Mi jól szórakozunk! ![]()
Köszönöm, hogy ellátogatott hozzám.
KOMPOZÍCIÓK-ALKALMAZOTT ZENÉK
| Ladányi Andrea Társulata | Éjféli Marathon, 2000 |
| Budapesti Őszi Fesztivál | Nekropolisz, 2000 (cimbalom concerto) |
| Budapesti Tavaszi Fesztivál | Ládafia, 1999 |
| Közép-Európa Táncszínház, Budapest | A sátán bálja, 1994 |
| Közép-Európa Táncszínház, Budapest | Variációk, 1989 |
| Csiky Gergely Színház, Temesvár | Tasnádi: Titanic vizirevü, 2008 |
| Dunaújvárosi Táncszínház | Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő, 2002 |
| Dunaújvárosi Táncszínház | Siculicidium, 1993 |
| Dunaújvárosi Táncszínház | Szénásszekér, avagy vak vezet világtalant, 2003 |
| Dunaújvárosi Táncszínház | Variációk Örkény István Egyperceseire, 2000 |
| Divadlo na Vinohradech Theatre, Prága | Juhos István, Putto: Vibrations (balett), 2005 |
| Filmzene | Mihályffy Sándor: Ábel Amerikában, 1998 |
| Putto és Panja | Summa (balett), 1998 |
| Honvéd Színház, Budapest | A világot őrző férfi, 2008 |
| Honvéd Táncszínház, Budapest | Zene-bona szana-szét, 2007 |
| Jászai Mari Színház, Tatabánya | Arnold Wesker: A konyha, 2004 |
| Jászai Mari Színház, Tatabánya | Barta Lajos: Szerelem, 2005 |
| Jászai Mari Színház, Tatabánya | Kárpáti Péter: Az öldöklő tejcsarnok, 2007 |
| Jászai Mari Színház, Tatabánya | Carlo Goldoni: Virgonc hölgyek, 2003 |
| Jászai Mari Színház, Tatabánya | Brecht: A szecsuáni jólélek, 2006 (hangszerelés) |
| Katona József Színház, Budapest | Tóth Kriszta: Bikinivonal, 2005 |
| Katona József Színház, Budapest | William Congreve: Így él a világ, 2005 |
| Marosvásárhelyi Nemzeti Színház | Ábrahám-Szilágyi-Kellér: 3:1 a szerelem javára, 2001 |
| Örkény Színház, Budapest | Molnár Ferenc: Üvegcipő, 2005 |
| Örkény Színház, Budapest | Kárpáti Péter: Búvárszínház, 2007 |
| Örkény Színház, Budapest | Feydeau: A hülyéje, 2008 |
| Pesti Színház, Budapest | Hamvai Kornél: Kitty Flynn, 2002 |
| Veszprémi Petőfi Színház | Schubert-Berté: Három a kislány (hangszerelés), 2006 |
| Veszprémi Petőfi Színház | Szép Ernő: Ádámcsutka, 2006 |
| Veszprémi Petőfi Színház | Csehov: Cseresznyéskert, 2008 |
| Putto & Panja | Mirage, 2002 |
| Savaria Karnevál, Szombathely | Hamvai Kornél: Játék az isteni Claudiusról (musical), 2003 |
| Új Színház, Budapest | Szép Ernő: Patika, 1995 |
| Vidám Színpad, Budapest | Barta Lajos: Szerelem, 2005 |
| Vidám Színpad, Budapest | Goldoni: A fogadósnő, 2007 |
| Vörösmarty Színház, Székesfehérvár | Balogh-Kerényi: Csíksomlyói Passió, 2001 |
ZENEI VEZETŐ
| Veszprémi Petőfi Színház | Tolcsvay-Dickens: Isten pénze, 2007 |
| Veszprémi Petőfi Színház | Vitéz bátor, 2006 |
| Veszprémi Petőfi Színház | Kander-Ebb: Zorba, 2006 |
| Vidám Színpad, Budapest | Roberts-Dipietro: Ájlávjú, 2008 |
| Centrál Színház, Budapest | Lopez-Marx: Avenue Q, 2009 |
MEGJELENT LEMEZEK
| Pávaének | Kiss Ferenc, 2007, hegedű |
| Tizenkét dal | Presser Gábor, 2006, hegedű |
| Wohltemperiertes Cymbal | Farkas Rózsa, 2006, zeneszerző |
| Szerelemajtók | Etnofon Zenei Társulás, 2006, hegedű |
| Szerelem hava | Kiss Ferenc, 2005, hegedű |
| Egy sima, Egy fordított | Oláh Ibolya, 2004, zeneszerző - hegedű |
| Barcelona Raval Sessions | Odessa Klezmer Band, 2004, zeneszerző- hegedű |
| Herbie Mann & The Carpathian Basin Street Band | Herbie Mann, 2003, hegedű |
| Balkaninis | Nikola Parov és a Balkan Playboys, 2003, hegedű |
| Stafírung | Szvorák Kati, 2003, hegedű |
| Funkradio | Freeport, 2003, Hammond orgona |
| Meles Meles | Ágoston Béla, 2002, Hammond orgona, hegedű |
| Rávágok a zongorára | Parnograsz, 2002, zenei rendező |
| Ispiláng | Szvorák Kati, 2002, hegedű |
| Hívd a zenét | Ethnix, 2002, hegedű |
| Eklektikon | Cserhalmi György, 2001, hegedű, Hammond orgona, zenei rendező |
| A héttorony hangjai | Etnofon Zenei Társulás, 2002 hegedű, szintetizátor |
| Klezmer Magic | BMG válogatás, 2001, hegedű |
| Naplegenda | Nikola Parov, 2000, hegedű |
| Thernipe I. | Thernipe, 2000, hegedű |
| Kalandozások | Orosz Tibor, 2000, hegedű |
| Örvendezzünk | Szvorák Kati, 2000, hegedű, harmónium |
| Meotis | Szvorák Kati, 2000, hegedű |
| Katonadalok | Cseh Tamás, 2000, hegedű |
| Izsák száraz fája | Odessa Klezmer Band, 1999, hegedű |
| Szivárvány havasán | Mente, 1999, hegedű |
| Betlehem | Mente, 1999, hegedű |
| Romani Cris | filmzene, 1999, hegedű, szintetizátor |
| Romani Rota II. | Romani Rota, 1998, hegedű, zenei rendező |
| Nagyvárosi Bújdosók | Etnofon Zenei Társulás, 1998, hegedű, szintetizátor |
| Gangster Funk | Tax Free, 1997, Hammond orgona |
| A Hold énekei | Cseh Tamás, 1997, hegedű |
| Vasmalom III. | Vasmalom, 1995, zenei rendező |
| Romani Rota I. | Romani Rota, 1995, hegedű |
| Vízöntő kor | Etnofon Zenei Társulás, 1994, hegedű |
| Folk Live | Hungaroton válogatás, 1993, hegedű |
| Táncház találkozó Budapest | Hungaroton válogatás, 1992 és 1993, hegedű |
"Ó szóló mió" - néhány Hammond virga tőlem:
![]() |
(Az alábbi zeneszámok meghallgathatók ill. a
|