Tagok

Berki József oldala

< Vissza az előző oldalra

Üdvözöllek a mélyhangok világában!

Köszönöm hogy meglátogattad az oldalam. Remélem nem untatlak eme pár sorral, melyből kiderül hogyan lettem az ARC zenekar basserosa.

A BEAT, és Hippi  korszak teljében láttam meg a napvilágot ÓZD városban. ÓZD egy kohász város Borsod megyében. Pontosabban csak volt kohászváros, mert a gyárat a rendszerváltás után bezárták. De a 80-as években még virágzott a hely, és nem telt el úgy hétvége hogy ne lett volna rockkoncert. Úgyhogy a zenei Énképem ez idő tájt alakult ki.

És most egy pár szó hogy lett ebből színpad: viszonylag későn 16 évesen kaptam kedvet a basszgitározáshoz. Előtte 1 évig gitároztam, de az akkori sulizenekarnak basszgitáros kellett. Gőzerővel elkezdtem tanulni autodidakta módon. A zenekar még a színpadra lépés előtt felbomlott, de én gyakoroltam tovább.

Mikor már azt hittem, hogy mindent  tudok a hangszeren, elmentem Szabolcs Feri bácsihoz tanulni. Hamar kiderült hogy a hangszertudásomon van még mit csiszolni. Azután Miskolcon dolgoztam, és egy hangszermentes év után jött a katonaság. Itt ismertem Berki Andort , aki szintén ózdi srác volt és szintén Szabolcs Feri bácsi tanítványa. Andor nagyszerű gitáros volt. Mindketten bekerültünk a laktanya zenekarába és 18 hónapot együtt zenéltünk. A katonaság után Budapestre költöztünk és megalakítottuk a KOMUTÁTOR zenekart. Tagjai: Berki Andor szólógitár, Berki József  basszus,  Gaburi Kálmán dob. Evvel a formációval saját dalokat, és Berki Tamás dalokat játszottunk.

Egy év múlva kiegészültünk egy billentyűssel, Petrányi Misivel. A csapat DIREKT névén lépett fel kisebb klubokban, és több alkalommal a MINI előzenekaraként. Instrumentális jazz-rock zenét játszottunk. Közös klubunk volt a RELAX zenekarral, akik szintén jazz-rockot játszottak. A DIREKT zenekar eljutott a magyar rádió 8-as stúdiójába, ahol 2 nótát vettünk fel, amit több alkalommal leadtak.

(Az alábbi zeneszámok meghallgathatók ill. a jelre kattintva letölthetők.)

A lejátszáshoz Flash Player szükséges!

Az 5. sebesség riportot csinált a zenekarral. Szépen alakultak a dolgok, amikor Andor családi okok miatt kilépett a csapatból.

Két év kényszerpihenő után keresett meg Ludvig Rezső, aki akkor már tagja volt a SIESTA zenekarnak, és megkérdezte, hogy volna-e kedvem a zenekarban játszani. Ezt nagy örömmel vállaltam, mivel a SIESTA hasonló zenét játszik, mint az előző zenekarunk.

A SIESTA együttes harmadik formációjába léptem be 1994-ben, mely  a mai napig változatlan felállásban működik. Tagjai: Dömötöri Jenő gitár, Ludvig Rezső billentyűk, Csanaki György dobok. Rengeteget koncerteztünk, velük is megjártam a Magyar Rádió 8-as stúdiót. Számos tehetségkutatón részt vettünk, szép eredménnyel. Live 96 néven egy CD-hez hanganyagot vettünk fel a studio440-ben, Érden.

"Veterán autók rangadója c. szám" - letöltés

Get the Flash Player to see this player.

A zenekar a mai napig működik, de most kevesebb bulit vállalunk, és gyakorlatilag el is jutottunk az ARC zenekarig. A SIESTA zenekar gitárosa Dömötöri Jenő vetette fel egy rockcsapat ötletét.  Jenő fiókjában egy jó pár megírt nóta hevert, még ének nélkül. Hosszas keresés után találtunk egy nagyon jó énekhangot Garai Máté személyében. Pár hónap kemény munka után színpadra vittük a produkciót. Itt az ARC-ról többet nem is írnék, a honlapon úgyis minden rajta van.

Amit még fontosnak tartok megemlíteni, az ECLECTICA együttes. Ennek a zenekarnak 2007-től vagyok a tagja. Ide szintén Dömötöri Jenő meghívása alapján léptem be.

A csapat kelta folkrock zenét játszik. Idén áprilisban tervezzük az új Eclectica CD studiómunkálatait. A zenekarnak már 3 kiadott CD-je de azokon még nem én basszusgitározom.

Hát ennyi lett volna az én bemutatkozó anyagom. Ha kérdésed, vagy észrevételed van, írj a joci@arcrock.hu-ra, ha azt akarod, hogy az egész ARC banda elolvassa, akkor az arc@arcrock.hu-ra. Írhatsz vendégkönyvünkbe is!

MINDHALÁLIG ROCK'N ROLL!